Adományvonal a kallódó fiatalokért

2010. szeptember 03.

A Humán Szakoktatási és Elhelyezkedést Segítő Alapítvány által indított életpályamodell-programot támogatják azok, akik a 1788-as Telekom Adományvonalat hívják vagy sms-t küldenek szeptemberben és októberben.

A program a szakiskolai képzésben részt vevő, 16-22 éves fiatalok számára biztosít olyan elhelyezkedési lehetőséget, amelynek révén valós munkatapasztalatot és szakmai gyakorlatot szerezhetnek, sőt akár ösztöndíjban is részesülhetnek. A képzésbe bekapcsolódok esélyt kapnak arra, hogy elsajátítsanak egy szakmát, a képzés végeztével pedig rögtön álláshoz juthatnak gyakorlóhelyükön - közölte a telekommunikációs vállalat az MTI-vel.
Az 2007-ben indított program különlegességét az alapítványi mentorok jelentik, akiknek feladata közt szerepel az álláshirdetések folyamatos követése, a befogadó vállalatok felkutatása, a velük való kapcsolatfelvétel; ezen túl pedig folyamatosan figyelemmel kísérik a fiatalok sorsának alakulását.
Az alapítvány célja kiutat mutatni a jövőkép nélküli fiatalok számára. A legnagyobb veszélyben és halmozottan hátrányos helyzetben azok a fiatalok vannak, akiknek a szülei nem tudják biztosítani a tizennyolc éves kor utáni tanulás lehetőségét. Sokan közülük már több szakmával próbálkoztak, de eddig egyetlen végzettséget sem sikerült szerezniük.
További információkat az érdeklődők a www.humanszak.hu weboldalon olvashatnak.
A 1788-as adományvonal a Magyar Telekom vezetékes és mobiltelefon-hálózatából is elérhető. A hívás és az sms-küldés díja egyaránt 100 forint, amely összeg áfa-mentes a Domino feltöltőkártyával kezdeményezett hívások kivételével. A szeptemberben és októberben beérkező hívások díja teljes egészében a Humán Szakoktatási és Elhelyezkedést Segítő Alapítványé lesz, amely ezt az összeget a szolgáltatásaik, képzéseik megőrzésére és bővítésére fordítja. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés