A legcsekélyebb munkahelyi lopást is elbocsátással büntetik

2010. szeptember 07.

Újabb, sokakat felháborító vállalati döntést semmisített meg a napokban Észak-Rajna-Vesztfália tartomány munkaügyi bírósága, visszahelyezve munkakörébe egy tavaly elbocsátott mérnököt.

A 41 éves férfi rendszeresen villanyrollerrel járt be a munkahelyére egy Bonn melletti településen. Tavaly nyáron is így tett, s miután érkezéskor látta, hogy a jármű akkumulátora kezd lemerülni, rákapcsolta az épületben lévő 220 voltos hálózatra.
A főnöke ezt észrevette, és azon a címen, hogy "lopja az áramot", panaszt tett a cégvezetésnél. Ott pedig azonnali hatállyal elbocsátották az illetőt. Buzgó bürokraták azt is kimutatták, hogy a roller akkujának feltöltésével 1,80 eurócent (50 forint) áramköltséget okozott a vállalatnak.
A férfi perre ment - és előbb első-, majd másodfokon is neki adott igazat a bíróság. Az utóbbi fórum bírái az ítélet indoklásában leszögezték: a szóban forgó vállalatnál bevett szokás, hogy az alkalmazottak házon belül töltik fel árammal a mobiltelefonjaik és laptopjaik akkumulátorait. Ha a cégvezetés eltűri az "áramlopásnak" ezt a fajtáját, akkor el kell fogadnia a másikat is, illetve - utalva a roller nagyobb áramfogyasztására - első lépésként be kellett volna érnie a mérnök figyelmeztetésével. Az okozott "kár" csekély mértéke mellett a bíróság azt is figyelembe vette, hogy a felperes 19 éve dolgozik a vállalatnál, munkájára vagy viselkedésére eddig soha nem volt panasz.
Az ítélet csak erre az egyedi esetre vonatkozik, nem szolgálhat precedensként más, hasonló keresetek elbírálásakor - hangsúlyozta a munkaügyi bíróság. A német munkajog értelmében ugyanis még oly csekély értékre elkövetett munkahelyi lopás is azonnali felmondást von maga után. Ennek az oka nem az eltulajdonított dolog értéke, hanem a munkaadó és a munkavállaló közötti bizalmi viszonyt érő kár.
Példa volt erre néhány évvel ezelőtt egy áruházi eladó esete. Az illető az áruház büféjében dolgozott; munka közben elvett a pultról egy 30 cent értékű süteményt, és megette. Egy belső ellenőr ezt meglátta, jelentette az esetet a főnökségnek, amely - az üzemi tanács egyetértésével - azonnali hatállyal felmondott neki. A nő perre ment, és első fokon nyert is, másod- és harmadfokon azonban vesztett.
Jobban járt az a bolti pénztáros, akit tavaly szintén azonnali elbocsátással sújtott a munkaadója egy csekély értékű lopás miatt. Az Emily néven országos ismertségre szert tett asszony talált az üzletben egy üvegvisszaváltó cédulát, s azt beváltotta a kasszánál, zsebre téve az érte járó 1 euró 30 centet (370 Ft). Az azonnali felmondást az egész német közvélemény felháborodással fogadta. Az eset éppen a gazdasági válság mélypontján történt, amelyet azonban csak a "kisemberek" éreztek meg: bankok és konszernek menedzserei változatlanul horribilis fizetéseket és prémiumokat vittek haza - még olyan cégeknél is, amelyeket előzőleg felelőtlen üzletpolitikájukkal csődbe vagy csődközeli helyzetbe juttattak.
Az "Emily" felmondását megsemmisítő harmadfokú ítéletben a szövetségi munkaügyi bíróság kimondta: mivel az asszony már 31 éve dolgozott a Tengelmann konszern üzletében, és munkáját kifogástalanul látta el, az esetnél a cégvezetés beérhette volna egy figyelmeztetéssel. Ez is elegendő lett volna a bizalmi viszony helyreállításához. Mindazonáltal ez az ítélet is egyedi volt: a bírák hangsúlyozták, hogy elvben minden munkahelyi lopás indokot szolgáltat az azonnali felmondásra, ugyanakkor a munkaadónak mindig mérlegelnie kell az adott eset körülményeit is. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés