A kultúrára figyelünk
2012. január 21. balaton szinhaz, csotar andras, keszthely, manninger jeno, ruzsics ferenc
Január 22-én lesz a magyar kultúra napja, amelyet 1989 óta ünneplünk, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A magyar kultúra napja alkalmából ismét átadják városunkban a Pro Cultura Keszthely kitüntető címet.
A keszthelyi önkormányzat által 2004-ben alapított címet a kultúrában jeleskedő, azért sokat tevékenykedő személy, intézmény, civil szervezet, közösség vagy gazdasági társaság kaphatja meg. Csótár András, az önkormányzat oktatási, kulturális és ifjúsági bizottságának elnöke lapunknak elmondta: azoknak ítélik oda a kitüntető címet, akik a város kulturális rangjának emeléséért különösen kiemelkedően cselekedtek, folyamatos tevékenységükkel emelték a város kulturális színvonalát, öregbítették hírnevét, esetleg adománnyal, hagyatékkal gyarapították Keszthely kulturális értékeit. Az eltelt nyolc évben személy, intézmény és egyesület is megkapta már a díjat. A kitüntető cím posztumusz is adományozható. A második díjátadáskor, 2005-ben Mikus Gyula festőművészre, 2011-ben pedig Dore Nagy Aladár festőművészre esett a választása az önkormányzatnak. Csótár András hozzátette: Dore Nagy Aladár sokat tett a városért, számos versenyt szervezett a város tanulóinak. Tavaly hunyt el, a város a Pro Cultura Keszthely kitüntető címmel emlékezik meg a cserszegtomaji születésű akvarellistáról január 22-én.
Január 22-én, vasárnap 17 órától a magyar kultúra napja alkalmából a Balaton Színházban tartja ünnepi műsorát Keszthely. Az egybegyűlteket Manninger Jenő megyei elnök köszönti, majd Csótár András mondja el az ünnepi beszédet. A jeles napon Ruzsics Ferenc polgármester és Csótár András bizottsági elnök átadja a Pro Cultura Keszthely kitüntető címet.
Az idén lesz Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója. Ebből az alkalomból ad műsort Bányai Júlia, Zita Tschirk, Farkas Berta és a Balaton Kamarakórus. A belépés ingyenes.



















