Elkeződött a tanév

A közoktatásról szóló törvény módosításairól

2010. szeptember 06.

Keszthely Város Önkormányzata által fenntartott 2 általános- és 1 középiskolában a 2010/2011-es tanévet összesen 2020 tanuló kezdte meg, melyből 337-en kezdő évfolyamokon vannak és közülük 147 gyermek alapfokú iskolában iskolakezdő – tájékoztatta a Monitor Magazint Csótár András, az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának fideszes elnöke.

Az új Országgyűlés megalakulása óta számos ponton módosult a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény. A változások szeptember 1-jétől léptek életbe.
A 2010/2011. tanév végétől a nevelőtestületnek évfolyamismétlésre kell kötelezni mindazokat a diákokat, már a 2., 3., 4. évfolyam végén is, akik az előírt tanulmányi követelményeiket nem teljesítették. Természetesen elégtelen év végi osztályzat esetén továbbra is lehetőség van bármennyi tantárgyból a javítóvizsga letételére. A változtatás értelmében az évfolyamismétlésnél kikerül a szülői vétó a jogszabályból. A tanuló az első évfolyamon azonban továbbra is csak abban az esetben utasítható évfolyamismétlésre, ha a tanulmányi követelményeket az iskolából való igazolt és igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni.
A törvény rögzíti, hogy első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul. A módosított törvény alapján azonban az intézmények pedagógiai programjukban saját maguk határozhatnak arról, hogy a második év végétől a negyedik év végéig a szöveges értékelést vagy a hagyományos osztályzásos módszert használják-e, esetleg a kettőt együtt. Az iskola által alkalmazott jelölés, értékelés érdemjegyre, osztályzatra való átváltásának szabályait a helyi tantervben meg kell határozni.
A törvénymódosítás másik fontos eleme a nem szakrendszerű oktatás 5-6. évfolyamon történő kötelező alkalmazására vonatkozó rendelkezés eltörlése – mondta el Csótár András.

A Közoktatási tv. módosítása érinti az érettségi és a felsőoktatási felvételi rendszerét is. A módosítás az emelt szintű érettségi súlyát, presztízsét kívánja erősíteni azáltal, hogy a jövőben központilag a Kormány fogja meghatározni, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez az érettségi vizsga mely vizsgatárgyaiból kell emelt szintű vizsgát tenni. A Kormány 2010. október 30-ig adja ki – a kellő felkészülési idő biztosítása érdekében – azt az új rendeletet, amely meghatározza majd, hogy 2013-ban melyik felsőoktatási alapképzéshez mely vizsgatárgyakból kell emelt szintű érettségit teljesítenie a felvételizőnek.

Csótár András felhívta a figyelmet arra, hogy szeptembertől az igazolatlan hiányzást keményen büntetik. Az új tanévben a családi pótlék kifizetését az iskolalátogatáshoz kötik, amelyet a tanköteles gyerekek után iskoláztatási támogatásnak hívnak. Ha egy diák 50 órát mulaszt igazolatlanul, akkor őt a településének jegyzője védelembe veszi, és felfüggeszti az iskoláztatási támogatás folyósítását. További változás még, hogy az új tanévtől a pedagógusok kiemelt védelmet élveznek. A Btk. szigorítása értelmében egy pedagógus bántalmazása mindenképpen szabadságvesztést von maga után.





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés