Kiemelt videónk

A legsportosabb munkahely spinning verseny. Keszthely, 2012. 4. 28.

A legsportosabbak! - VIDEÓ

2012. április 29.

nézze meg videónkat!

Kiemelt képgalériánk

Újra vízen a HunCat

2012. május 11.


nézze meg képeinket!


Ezer év - ünnepel Zala megye

2009. június 14.

Zalaváron, az egykori Kolon, vagyis a mai Zala megye korabeli székhelyén ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját a megye, amely Szent István korára emlékeztetve millenniumi emlékművet is emeltet.

Nézze meg galériánkat!
Több hónapon át tartó eseménysorozattal Veszprém, Fejér és Pest megyével együtt emlékezik meg első említésének ezeréves évfordulójáról a négy megye, ahhoz kötődően, hogy nevük 1009-ben szerepel először egy Szent István által a veszprémi püspökségnek adott birtoklevélen. A tavasszal indult zalai ünnepségsorozat csúcspontjaként vasárnap Zalavárra invitálta a megye közgyűlése a térség lakóit.
Nem sokkal 12 óra után érkeztek be a kis-balatoni Várszigetre annak a stafétafutásnak a résztvevői, akik hat napon át, összesen 68 települést érintve körbefutották a megyét.
Az ünnepség nyitányaként az 1938-ban Szent István tiszteletére emelt emlékművet koszorúzták meg a résztvevők, majd ünnepélyesen, egyházi áldással elhelyezték a Millenniumi emlékmű alapkövét. A kör alakú emlékművet a gyermekkorát a közeli Nagykapornakon töltő Makovecz Imre építész álmodta meg.
Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke az elmúlt ezer év emlékeit felidézve beszélt arról, hogy a mai Zalavár területén egykoron erőd és templomok álltak, itt munkálkodott Cirill és Metód, az elmúlt években pedig régészeti-turisztikai központ kialakítása indult meg a történelmi területen.
Jókai Anna író - aki elárulta, hogy édesapja szintén zalai születésű - úgy fogalmazott, hogy az emlékmű talán ezer év múlva is felidézheti, hogy 2009-ben is élt és virágzott ez a megye, az akkor élő emberek is tudták, hogy mivel tartoznak a múltnak és a jövőnek. Hozzátette, hogy az alapkőbe nemcsak tárgyi emlékeket teszünk, de képletesen elhelyezünk valamit a múltunkból is.
"Abból a múltból, amit nagyon sokan szeretnének elfelejteni, amit még többen szeretnének meghamisítani, és nagyon sokan meg is szégyenítik". A múltunk arra figyelmeztet, hogy amit ezer évig nem sikerült elvenni töröknek, tatárnak,  németnek és orosznak, "az nem fog sikerülni egy olyan gondolatkörnek sem, amelyik az emberi erkölcsnek a helyébe a puszta pénzt helyezi", mert ma ilyen világban élünk. A jelenből pedig a reménységet kell beletenni, de tenni is kell valamit a jövőnk érdekében - mondta Jókai Anna.
A zalai millenniumi ünnepet kirakodóvásár mellett baranta és lovas íjászok bemutatója, tánc- és zenei együttesek fellépése színesítette kora délutánig. A délutáni programban szerepel még zalai huszárok és a csáktornyai Zrínyi Gárda zászlós felvonulása, Erdő Péter bíboros ünnepi szentmiséje, amelyen a megyében működő énekkarok egyesített kórusa is közreműködik.
Este Szálinger Balázs Junior Príma-díjas költő Zalai Passió című vígeposzának ősbemutatójára és koncertekre várják a résztvevőket. Éjfélkor a Hanti-Manyszijszk testvérmegyéből érkezett csoportok sámánszertartással kísért tűzgyújtásával zárják le a megyei ünnepnapot Zalaváron. monitormagazin/mti



Kapcsolódó anyagok


Ha rendezvényét szeretné a honlapon megjeleníteni, küldje a programot az info@monitormagazin.hu címre!

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Ha rendezvényét szeretné a honlapon megjeleníteni, küldje a programot az info@monitormagazin.hu címre!

Szavazás
Ön részt vesz a Monitor Magazin fotópályázatán az értékes nyereményekért?
Igen.
  15
Nem.
  5

Hirdetés