Épül az uszoda Keszthelyen
2010. április 08.
Ez év elején jelentette be Manninger Jenő, a megyegyűlés elnöke, országgyűlési képviselő és Ruzsics Ferenc polgármester „Keszthelyt építjük” jelmondat alatt azokat a beruházásokat, amelyeket Keszthely önállóan, pályázati úton, illetve a megyei önkormányzat támogatásával valósított vagy a közeljövőben valósít meg a Balaton fővárosában.
A Keszthelyt építjük beruházássorozat első állomása az Asbóth-iskola melletti műfüves pálya átadása volt még 2009 végén, az építkezések második ütemeként pedig nemrég átadhatták új rendeltetésének a régi mozi épületét Mozgás Háza néven. Legutóbb Manninger Jenő és Ruzsics Ferenc a Csány-Szendrey ÁMK Fodor utcai épületénél helyezhette ki a városi tanuszoda kezdődő építkezését jelző, illetve az építkezést bemutató táblát.
Ruzsics Ferenc elmondta: ahogyan a Mozgás Háza, úgy a tanuszoda is a megyei önkormányzat 300 millió forintos támogatásával jön létre.
Manninger Jenő kiemelte: az uszoda létesítésével régi álmuk valósulhat meg a keszthelyieknek és a környékbelieknek. A szükséges területet a keszthelyi önkormányzat bocsátja rendelkezésre, a létesítményt, illetve a 25×16 méteres, 0,8–1,4 méter között változtatható vízmélységű medencét a város és a megyei önkormányzat fenntartásában lévő intézmények diákjai ingyen használhatják majd.



















